Az ekcéma a bőr krónikus, gyulladásos, az immunműködés egyensúlyának zavara miatt kialakuló betegsége. Mivel minden betegségnek lelki háttere van, ezért az ekcémáról is elmondhatjuk, hogy a mai gondolkodás tipikus tükre, mely a következő tevékenységekben nyilvánul meg...
Amikor változtatni kell-ene
Az ekcéma a bőr krónikus, gyulladásos, az immunműködés egyensúlyának zavara miatt kialakuló betegsége. Jellemző tünetei a száraz, erősen viszkető bőr, amely a folytonos dörzsölés és vakarás miatt megvastagszik, a ráncok mentén és a bőrhajlatokban kisebesedik. Előfordulása a végtagokon a leggyakoribb. Rendszerint hullámokban jelentkezik: a beteg bőrfelület állapota egy időre jelentősen javul, majd időnként kiújul és fellángol az atópiás bőrgyulladás. Wikipedia
A betegségnek több előidézője is lehet. A környezet káros hatásai, a vegyszerek (mosóporok, tisztítószerek) használata, valamint a szervezetben fellépő anyagcserezavar, illetve ellenállóképességének gyengülése, kritikus élethelyzetek vagy állandó stressz fennállása okán. Mivel ezen jellemzők mindegyike igaz a mai társadalomra, a vegyszerek felelőtlen használata, a helytelen étkezés, a mozgáshiány, gyenge immunrenndszer, stressz, és problémás kapcsolatok, ezért könnyen előfordulhat, hogy akár ezek együttes hatása is okozhatja az igen elterjedt betegséget. A fent említett problémák közül is a legjellemzőbb a korra, a túl savas táplálkozás. Ez a nagy mennyiségű húsételek, tejtermékek, cukor szervezetünkbe való bevitelét jelenti, mely olyan túltengést okoz, hogy felborítja bennünk a belső egyensúlyt. Ehhez hozzájárul az is, hogy az anyagcserénk lelassult, miután a modernizáció beköszöntével ülő életmódot kezdtünk folytatni, és emiatt nem izzadunk, (hogy így is ürülhessenek a méreganyagok,) továbbá nem iszunk eleget sem ahhoz, hogy a túlsavasodás során fellépő felesleg kitisztuljon. A testünk így kénytelen a bőr segítségével, ("mint a vesék után a következő kiválasztószervünk által") a problémát megoldani. Az ekcémával járó hólyagocskák a bőrünkön tehát olyan jelek, melyeket a tüneti kezeléssel nem elnyomni kell, hanem amennyiben lehetséges, az eredendő okot megszüntetni.
De vajon mi lehet az eredendő ok?
Mivel minden betegségnek lelki háttere van, ezért az ekcémáról is elmondhatjuk, hogy a mai gondolkodás tipikus tükre, mely a fent nevezett tevékenységekben nyilvánul meg; úgy, mint gyorsételek fogyasztása, stressz egyre intenzívebb beengedése az életünkbe, kapcsolataink zátonyra futtatása, túlzásba vitt sterilitás az egyik oldalon, - a másik oldalon igénytelenség, meg sem nézzük mit teszünk a tányérunkra, - vagy milyen tisztítószereket, mosóport használunk.
De miért így él ma az ember? Miért a sok stressz és probléma?
Elsősorban azért, mert eltávolodtunk a természettől. Már nem követjük annak ciklusait, nem a napfelkeltével ébredünk, és a napnyugtával térünk nyugovóra, nem az évszaknak megfelelően táplálkozunk. Az életünk teljesen felborult, és ránk ül a teljesítménykényszer, ami miatt egyre jobban, gyorsabban hajtjuk magunkat. Szinte a mindennapjainkhoz tartozik a konkurenciaharc, a mások legyőzésére való nevelés. Az iskolarendszer, sőt a munkahelyek is a versenyeztetést helyezik előtérbe, így próbálják még több munkára bíztatni a polgárt, hogy növelni tudják a nyereséget. Kialakult az emberiségben egyfajta kapzsi mentalitás, amely a "sok nem elég és mégtöbb kell" felhalmozó taktikáját folytatja, s mintha a politika, a globalizáció is csak ezt erősítené. Ezt a tempót azonban valójában kevesen bírjuk.
Az ekcéma annak az érzésnek a megjelenítője, hogy "nekem nem megy, míg a többiek mind sikeresek", s ebből a hosszan fennálló érzelemből táplálkozik az önelfogadási képtelenség. Aki nem szereti önmagát, az a társadalomban, a közösségben is feszült lesz, s egyfajta védekezést vesz fel, fallal építi körül magát. Mivel a bőr testünk külső felülete, és általa lépünk kapcsolatba a többiekkel, a környezetünkkel, ezért az ekcéma ezt a zavartalan kontaktust akadályozza meg. A betegség által uis. tisztátalanoknak mutatjuk magunkat, láthatatlanná tesszük a világ előtt valódi értékeinket. Egyfajta önszabotázst végzünk: "ha nem vagyok elég jó, akkor valóban ne legyek elég jó". Ugyanakkor egy figyelemfelkeltést is jelképez: "törődjenek velem többet, és vegyék észre az értékeimet."
Attól függően, hogy az ekcéma melyik testrészen jelenik meg, hordozhat különböző jelentést:
- Ha a bőrbetegség az arcon üti fel a fejét, akkor az ekcémával küszködö egyén, az emberi kapcsolatokban, s párkapcsolatában érzi a fent nevezett "nem vagyok elég jó, mert nem felelek meg a másik, vagy mások igényeinek" érzést.
- Míg ha a bőrprobléma a kézen jelentkezik, akkor az illetőnek el kell gondolkodnia azon, hogy vajon jó helyen van-e? Abban tevékenykedik, dolgozik, amit szeret? Képes e hinni az álmaiban, tud e nemet mondani, ugyanis az ilyen személyiség tudat alatt eltolja magától azokat a dolgokat, amikkel foglalkoznia kell, nem hisz abban, hogy elérheti, amire vágyik, és nem ismeri saját igényeit.
A leírtak tükrében kívánok mindenkinek hatékony önelemzést, és teljes gyógyulást.
Ekcéma további okairól és lehetséges kezeléséről ide kattintva olvashat!
Termék ajánló
Tapasztalatok alapján a ganoderma szappan és ganodermát tartalmazó sampont nagyon nagy mértékben csökkenti a gyulladt területek érzékenységét!
P. Hirth Edina