TOP termékek

Álmatlanság, alvászavar

Álmatlanságnak nevezzük az elalvás és az átalvás nehezítettségét, valamint az olyan alvászavarokat, melyek következtében a beteg az alvást elégtelennek és nem pihentetőnek ítéli meg.

Az alvászavar a leggyakoribb orvosi panaszok egyike. Az álmatlanság tulajdonképpen olyan tünet, amely mögött sokféle, gyakran nehezen felismerhető ok állhat.

Az álmatlanság egyet jelent az önmagunk elengedésétől vagy elhagyásától való félelemmel. Bizonytalanságban élünk, pedig minden történést az irányításunk alatt szeretnénk tudni. Amikor alszunk, a "mentális képességeink" is szundítanak, az érzékeink éberebbek és nyitottabbak az ismeretlenre, vagyis sebezhetőbbek vagyunk. Ha elménket mindenféle gondolattal foglaljuk le, megakadályozzuk, hogy az álom hatalmába kerítsen bennünket.

Az élteünk feszültséggel, szorongással, bűntudattal teli, s néha még egyfajta paranoia is úrrá lehet rajtunk. Ez egy olyan szituáció következtében alakulhatott ki, amelyben úgy éreztük, hogy az önazonosságunkat vagy a túlélésünket bizonyos módon veszélyeztették-például, ha kiraboltak vagy megerőszakoltak bennünket. Előfordulhat, hogy szélsőségesen idegesek vagyunk, nehezen foglalunk állást, hozunk meg döntéseket. Úgy érezzük, mintha minden elalvással kicsit meghalnánk, s ez felébreszti bennünk az ismeretlentől vagy az éjszakától való félelmet. Az álmatlanság erősen kötődhet a tudatos vagy tudat alatti bűntudathoz, úgy érezzük, nem érdemeljük meg a pihenést.

alán arra programoztuk be magunakt, hogy az alvás egyet jelent az időpazarlással.Az álmatlanság kapcsolódhat a saját magunk szeretetének képtelenségéhez, a szeretetbe és az életbe vetett bizalom hiányához. meg kell tanulnunk relaxálni, lazítani, feloldani a kontrollt, hogy alvásnak és az álomnak helye legyen az életünkben.

(forrás: Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikonja)


Kialakulásában szerepet játszhat:

  • az étrend,
  • az életmód,
  • fizikai fájdalom,
  • komoly betegség,
  • gyógyszeres kezelés,
  • egy rossz ágybetét is,
  • a feszültség,
  • az idegesség,
  • a depresszió a kiváltó ok. 

Alvászavar lehetséges lelki okai

Kialakulásának több oka is lehetséges:

  • Ezek között szerepelnek a félelmek, a napközben felgyülemlett feszültségek és az ezek következtében kialakuló „rossz helyen fekvés". (Forrás: Pósa Ferenc: A betegség mint pótcselekvés).
  • A félelem a kontrollvesztéstől, az odaadástól, az ismeretlen dolgok beengedésétől; hiányzó bizalom a női pólussal szemben; túl nagy hangsúlyt helyezünk a férfias, gondolkodó pólusra; túl sok az életenergia (vér) a központban (agy), ami ezáltal nem tud nyugalomra térni. (Forrás: Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum)

Lelki gyógymódok

Megbékélés a nap sötét szakaszával és a valósággal; elfogadni, hogy vannak megoldatlan dolgok; elengedni a tökéletességre törekvésünket; ráébredni a „valóságra" és „lelki életünkre".(Forrás: Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum)


Aromaterápiás receptek feszültségoldó hatással

Fürdőolaj

Az illóolajkeveréket egy kis tejjel vagy mézzel összekeverve csepegtesse a meleg vízzel töltött kádba, 20-30 percet töltsön a vízben relaxálva.

Vigyázzon, nehogy elaludjon jürdés közben!

Levendulaolaj 4 csepp
Majoránnaolaj 3 csepp
Kamillaolaj 2 csepp
Ciprusolaj 2 csepp
Narancsvirágolaj 2 csepp
Szantálolaj 2 csepp
Tömjénolaj 1 csepp
Jázminolaj 1 csepp

 

Légfrissítő olajkeverék

Keverje össze az olajokat, majd a keverékből egy alkalomra 6-8 cseppet csepegtessen a párologtatóba vagy aromalámpába, vagy 10-12 cseppet illatszerként porlasszon szét a szoba légterében.

Levendulaolaj 15 csepp
Muskotályzsálya-olaj 10 csepp
Citromolaj 10 csepp
Rózsafaolaj 8 csepp
Majoránnaolaj 6 csepp
Gerániumolaj 4 csepp
Ilang-ilangilaj 2 csepp
Szantálolaj 2 csepp
Tömjénolaj 2 csepp

Népi gyógymódok

Alvászavarok, álmatlanság (idegi alapú) esetén hatásos gyógymód lehet:

Web Analytics