Cikkek az egészségről - blog

Hedonista élet. Bulik. Gyorskaják. Végül közel 50 kiló súlyfelesleg. Majd jött a felismerés.

2017.06.19 10:51

Ph mátrixTényadat, hogy Magyarországon milliók küzdenek jelentős mennyiségű túlsúllyal. Ezek közül az emberek közül sajnos csak keveseknek sikerült kiszabadulniuk testük börtönéből, aki viszont véghezvitte célját, boldogabb életet él, mint valaha. Sokakban az elhatározás már megszületett, de külső, szakértői segítség, vagy sorstársi motiváció hiányában nem tudott egyedül megküzdeni a túlsúlyával.

Dávid Petra számára nincsen lehetetlen, felesleges kilóitól megszabadult és mostanra tökéletes az alakja. Fogyásának egyetlen titka az volt, hogy az egészet magáért csinálta, nem akart másoknak megfelelni. Az életmódváltás az egész életét megváltoztatta, elkezdett sportolni és egészségesen táplálkozni.

Amikor 90 kiló voltál, érezted, hogy az nem te vagy abban a testben?

A kövér emberekben van egyfajta elfogadás, mert lusták ahhoz, hogy változtassanak. A genetikára fogják (és lelki okokra – a szerk.), de én ebben nem hiszek. Mert aki akar változtatni, az tud is változtatni. Minden más csak kifogás. Vannak persze kivételes esetek, olyan egészségügyi problámák, ami miatt nem tud változtatni. De még mindig az emberek többsége mentségeket és kifogásoka keres, mint ahogy én is tettem. Mindig azt mondtam, hogy “én így is jól nézek ki, jó stílusom van, csinos vagyok és vicces”, inkább próbáltam elfogadni magam, illetve kompenzálni a külső hiányosságaimat azzal, hogy kirívó ruhákat hordtam, harsány kiegészítőkkel, erősebb sminkkel.

Azt mondják a duci és teltebb emberekre, hogy általános jókedv, pozitivitás és életszeretet jellemző. De azután, hogy lefogynak, a személyiségük is megváltozik. Igaz ez?

Dávid Petra

Így igaz, az én személyiségem is megváltozott bizonyos értelemben. Ugyanis már nem szükséges az, hogy kompenzáljak, nem a harsánysággal szeretném felhívni magamra a figyelmet. Úgy gondolom, ha hozok egy elegáns, nőies stílust, az sokkal megnyerőbb, mint az ellentéte, amilyen voltam korábban. (2,5 évvel ezelőtt – a szerk.)

Rögtön rátaláltál a helyes diétára? Mert annyiféle van már, és a legtöbb nem is működik.

Ha az elhatározás megszületett, nagyon fontos egy személyi edző, életmód tanácsadó szakértő segítségét kérni. Ezt én is megtettem. Nem csak a helyes étrend összeállítása elengedhetetlen, de ha valaki éppen nagyobb túlsúllyal rendelkezik, akkor egy szakértő személyre tudja szabni a megfelelő mozgásformát, hogy az ne járjon esetlesegen sérülésveszéllyel.

Az étteremben nem csábulsz el? Mitől van ilyen önfegyelmed?

Az étel, az nem feltétlenül csupán egy élmény, hanem elsősorban azért áll rendelkezésünkre, hogy a szervezetünk megkapja a megfelelő tápanyagokat, amire szüksége van. Én azóta eszem finom ételeket, mióta diétázom, ennek az az oka, hogy sokkal nyitottabb lettem az ízekre és az újdonságokra. Ugyanis az életmódváltásom előtt nagyon válogatós voltam, semmit sem akartam megkóstolni, és nagyon egyhangú volt az étkezésem, aminek fogalma kimerült a pizzákban, a tésztákban, egy kis csirkében és természetesen az édességekben – tehát legtöbbször a hízlaló ételekben. Amikor radikálisan változtattam az étkezési szokásaimon, a legtöbb addig fogyasztott ételek közül a csirkén kívül szinte semmit sem engedhettem már meg magamnak. Ilyekor kezdtem el a zöldségeket megkóstolni, vagy többféle húsokat. 

Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, változtatsz?

Egészségügyi panaszaim voltam, párkapcsolati válság, szakítás, tehát minden együtt. Mindig is le szerettem volna fogyni, ezért számtalan diétába kezdtem, amit persze mindig feladtam. A mostani alakom teljes mértékben a mentális erősségemnek köszönhetem, mert szerintem ez is, mint sok minden más az agyban dől el. Egyszerűen kitűztem magam elé célul, hogy “én ezt most tényleg megcsinálom!”, és onnantól kezdve csak arra koncentráltam. 

A PH MATRIX, Dávid Petrával közösen most segít 10 szerencsésnek, hogy a példáját követve sikerüljön elérniük az álomalakot. Jelentkezz még ma a PH MATRIX Fogyasztó Programra, és változtasd meg az életed te is! Részletekért keress minket a Facebook oldalunkon!

(Forrás: Fem3 Café)

Web Analytics