TOP termékek

Vese, vese és húgyutak betegségei

A vese páros szerv, a hátsó hasfalon helyezkedik el, az ágyéki (lumbális) gerinc felső részének magasságban annak két oldalán, a hashártya mögött.

A vese elsődleges feladata, hogy az anyagcsere-végtermékeket, azaz a keletkező hulladékanyagokat, valamint a felesleges mennyiségben jelenlévő nátriumot és vizet kiszűrje a vérből és eltávolítsa a szervezetből. A vesék a vérnyomás és a vörösvértest-képzés szabályozásában is részt vesznek.

A vese és a húgyutak betegségeinek a tünetei aszerint lehetnek igen változatosak, hogy mi maga a betegség, illetve a szervrendszer mely része érintett.

Így a betegség lehet:

  • általános gyengeség,
  • altesti fájdalom,
  • láz,
  • gyakori, kontrollálhatatlan vagy fájdalmas, esetleg nehéz és akadályozott vizelés,
  • illetve a vizelet színének, összetételének, állagának megváltozása is valamilyen vese és húgyúti betegség tünete.

Ld. még: Jó egészséget! Kisokos: Vizelet, vizeletvisszatartás

Vesekő, vesehomok kialakulásának lehetséges lelki okai

Olyan, túlhaladott témák tolulnak fel, amelyeket már szabadjára kellett volna engedni: a párkapcsolat és a harmónia idejétmúlt témái gátolják a fejlődést, és elzáródásokat okoznak. (Forrás: Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum)

Lelki gyógymódok

Megkövült, a fejlődés folyamát akadályozó témák tudatosítása; ismerjük fel, hogy kapcsolataink gépezetébe homok került; lelki szinten kristályosodjanak ki a megoldatlan problémák, ne pedig a testben. (Forrás: Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum)

Népi gyógymódok

A borókabogyó tea erős vizelethajtó, vese- és epekőoldó, étvágyjavító, emésztési panaszokat csillapító hatású.

Elkészítése:

4-5 összezúzott bogyót leforrázunk 2 dl vízzel. Rövid ideig, 4-5 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le.

Ajánlott:

Naponta 1-3 csészényi tea fogyasztása

Web Analytics