TOP termékek

Növényi tej receptek

Mivel helyettesíthetjük a tejet és a tejtermékeket?

A  magas olajtartalmú magvak, a gabonafélék és a csonthéjas gyümölcsök feldolgozásával sokféle ízű növényi tejet nyerhetünk, amelyeket kitűnően alkalmasak az ételek készítésekor a tehéntej helyettesítésére állaguknál fogva is, és mivel magas kalciumtartalommal rendelkeznek Ne feledjük el, hogy a növényi tejek emésztést igényelnek, így elsősorban arra jók, hogy a gabonakásákat megfőzzük bennük, nem pedig arra, hogy a szomjúságunkat megszüntessük általuk A tejtermékek elhagyásával kieső fehérje és kalciumbevitel miatt aggódóknak biztatásul mondjuk: igaz, hogy a teljes táp-egész gabonák és az olajos magvak a tejhez viszonyítva kevesebb fehérjét tartalmaznak, viszont esetükben nem kell számolnunk azzal a veszteséggel, amit a tejtermékek fogyasztása esetén megfigyeltek. A tejtermékeknél ugyanis a magas fehérjetartalom miatt a szervezet kiüríti a számára felesleges fehérjét, ami viszont a szervezetből távozásakor magához köti a kalciumot, vagyis ahelyett, hogy a kalcium beépülne a csontokba, "kimosódik" a szervezetből. ugyan az olajos magvakban kevesebb a kalcium mennyisége, de az lényegesen jobban hasznosul, mint a tejben lévő.

Kesudió tejszín

1 csésze nyers, nem pirított, sótlan kesudiót turmixoljunk el 1 csésze vízzel, egy kevés vaníliával, és 3-4 szem korábban beáztatott magozott datolyával, vagy 1 evőkanál mézzel. Addig kell turmixolni, míg a datolya héja teljesen szét nem esik.

Krémtej

2/3 csésze főtt gabonaféle
1/3 csésze dióféle vagy olajosmag
1/2 csésze magozott datolya
1 teáskanál vanília aroma
1/8 teáskanál só
1 csésze forró víz
2 csésze víz utólag

Öntsük a forró vizet a datolyára, és hagyjuk 5 percig állni. A 2 csésze víz kivételével turmixoljuk össze a hozzávalókat, majd a maradék vízmennyiséget is adjuk hozzá, és jól keverjük át.

Mandula- vagy diótej

1/2 csésze mandula vagy dió
1/2 teáskanál vaníliaaroma
1/4 teáskanál mandulaaroma (elhagyható)
2 evőkanál méz
1/4 teáskanál só
3 1/2 csésze víz

A 1/2 csésze mandulát forrázzuk le, és hagyjuk állni 1 percig, majd tisztítsuk meg a héjától. Turmixoljuk össze a hozzávalókat 1-1/2 csésze vízzel, majd adjuk hozzá a maradék vizet is, és alaposan turmixoljuk újra. Ha darabos maradna, szűrjük át. Hűtőszekrényben tárolható.

Mandula tejföl

1 csésze őrölt mandula
1 közepes főtt krumpli
1 -1 citrom leve
1 teáskanál méz
csipet só
víz szükség szerint

Kevés vízzel turmixoljuk el a szárazanyagokat, majd turmixoljunk még hozzá vizet, hogy tejföl sűrűségű legyen.

Mogyoró és kesudió tej

A mogyorótejhez törökmogyorót használjunk. A magokat 1:3 arányban turmixoljuk el vízzel, de először az  1csésze szárazanyaghoz mindig  1csésze vizet adjunk, majd további 2 csészényi vízzel hígítsuk fel, és úgy keverjük át a gépben. Ízesítés: 1 csipet só, ízlés szerint vanília és méz.

Kókusztej

1 csésze kókuszreszelékhez 3 csésze vizet adjunk, de ebben esetben forró vízzel turmixoljuk a kókuszt, különben nem oldódik ki a zsírtartalma.  Turmixolás után sűrű szitán leszűrjük, majd kevés kókusztejben oldjunk fel egy liter tejhez 2 púpozott evőkanál kukoricakeményítőt, és folyamatosan keverve hevítsük forráspontig az egészet. Ha a tűzről levettük, adjunk hozzá ízlés szerint mézet.

Rizstej

Főzzük meg a barnarizst, majd 1 csészényi riszt kezdjünk el turmixolni 1+3 csésze vízzel, pici sóval, vaníliával, mézzel. Aki szereti, ihatja sűrűn, de szitán átszűrhető.

Datolyavaj

Turmixoljunk össze 1 csésze magozott datolyát ½ csésze vízzel és már kész is.

Web Analytics