TOP termékek

Feltétek

Burgonyás diófasírt


20 dkg darált dió vagy napraforgómag
4 teáskanál őrölt pirospaprika
2 teáskanál egész kömény
2 teáskanál vegamix
1/2 teáskanál jódozott tengeri só
2 teáskanál olívaolaj
1 közepes egész fejnyi zúzott fokhagyma
1 nagy bögre (3,5 dl) zsemlemorzsa
3 közepes szem nyersen lereszelt burgonya
víz szükség szerint, apránként adagolva
Keverjük össze egy nagy tálban a felsorolt alapanyagokat, és hagyjuk egy órát állni. Ha szükséges, keverjünk még hozzá zsemlemorzsát (ha túl híg), vagy vizet (ha túl sűrű). Kis fasírtokat formázunk belőle, és olajjal kikent tepsiben, a sütőben közepes lángon pirosra sütjük

Kölesfasírt

4 csésze főtt köles
1 csésze kukoricaliszt
2 csésze zsemlemorzsa
2/3 cs dióféle v. olajosmag
1 tk zsálya v. kakukkfű
1 cs vöröshagyma
1 tk bazsalikom
1 tk só
1 cs víz

A köles és a zsemlemorzsa kivételével a hozzávalókat turmixoljuk simára. Ezután minden hozzávalót jól dolgozzuk össze, és formázzunk fasírtokat belőle. Olajozott tepsiben, előmelegített sütőben 150 C-on, 35 percig süssük úgy, hogy 20 perc után fordítsuk meg. Készíthetünk belőle egybesült fasírtot is, ha olajozott, zsemlemorzsával meghintett őzgerincformában egy óra hosszáig sütjük. Tálalhatjuk mártással, de szendvicsben is kitűnő.

Egybesült lencsefasírt

1,5 csésze vöröshagyma, finomra vágva
2 evőkanál világos szójaszósz
2-3 evőkanál morzsolt majoránna
1,5 csésze főtt lencse
1,5 csésze főtt barnarizs
1 teáskanál jódozott tengeri só
1 csésze durvára darált mandula
2 evőkanál olívaolaj
zsemlemorzsa  

Pároljuk meg az apróra vágott hagymát 1 liter vízben a szójaszósz és a majoránna hozzáadásával. Ha megpuhult, húzzuk le a tűzről, és keverjük össze a többi hozzávalóval egy fakanál segítségével.
Öntsük kiolajozott és zsemlemorzsával megszórt tepsibe, 30 percig alufóliával lefedve, majd további 30 percig kitakarva süssük közepes lángon tűpróbáig.

Zöldséges csicserifasírt

30 dkg csicseriborsó, megfőzve
3 babérlevél
1 evőkanál jódozott tengeri só
1 kg párolt zöldség (sárgarépa, brokkoli)
15 dkg köles, megfőzve
2 evőkanál fokhagyma granulátum
2 evőkanál őrölt pirospaprika
zsemlemorzsa
4-5 evőkanál olívaolaj  

Áztassuk be egy éjszakára a csicseriborsót, majd főzzük meg a babérlevéllel és a sóval. Pároljuk meg a zöldségeket, főzzük meg a kölest. (Követhetjük a rizskészítés módszerét, de ugyanannyi vízzel öntsük fel, amennyi a kölesünk.)
Csepegtessük le a csicseriborsót, és daráljuk le a párolt zöldséggel együtt. A masszához keverjük hozzá a kölest és a fűszereket, majd olajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt magas falú tepsibe öntve, süssük meg tűpróbáig. Használhatunk erre a célra őzgerinc formát is. 180-200 oC-os sütőben tűpróbáig sütjük.
(A formából való kiborításkor érdemes egy kicsit a fasírt széleit késsel meglazítani.)

Web Analytics