Hírlevél felirakozás
Név:*
Pl.: Kovács János
Hogyan szólítsuk?:*
Pl.:János
E-mail:*
Figyeljen a helyes címre!

Rólunk mondták!

Kedves Erika! Köszönöm a gyors választ. Megérkezett ma a csomag, sértetlenül, rendben, minden benne volt, nagyon pontosak és gyorsak. Nagyon hálás vagyok, amiért ilyen kedvesek és precízek. A termékek nagyon jók, és olcsóbbak, mint az itteni bioboltban.
Biztosan fogok majd még rendelni Önöktől. Köszönettel: Kálvin Péterné.

Kedves Erika! A jelzett napon megérkezett a küldemény. A csomag sértetlen volt. Minden megvolt benne. Nagyon szépen köszönök minden segítséget. Nagyon megvagyok elégedve a termékek minőségével,már sütöttem kenyeret belőle Nagyon jól sikerült, köszönök szépen mindent. Üdvözlettel: Wieszt Ferencné, Ági

A csomag ideért, nagyon köszönöm. Remek termékeket árulnak nagyon jó áron, abszolút elégedett vagyok, azt gondolom, hogy törzsvásárlójuk leszek! Kis Edit

Tegnapelőtt rendben megérkezett a csomag az öntől rendelt termékekkel. Köszönöm szépen az ajándék hibiszkusz teát is!Szívesen rendelek öntől a jövőben is, addig is sok sikert kívánok munkájához. Zsoldi Julianna

Kedves Erika!
Szívből gratulálunk ehhez az igen igényes, jól áttekinthető és ízléses web-oldalhoz! Bő választék, megbízható forrásból származó, egészséges termékek, kedvező árak, házhozszállítás, kedvesség és szívélyesség - mi kell több, legközelebb is Benneteket választunk! 
Érsek Erika

Nagyon örülök, hogy Önöktől rendeltem, elégedett vagyok a termékekkel, és azok áraival is. Amint fogy a készlet, ismét jelentkezem. 
Üdvözlettel: Bende Kornélia

Kedves Erika! Nagyon szépen köszönöm a hozzánk való türelmét és munkáját! 
Közben abban is reménykedek, hogy önök hozzánk(Románia) is eljutnak, mint web-es üzlet, és majd egyenesen itthonról rendelhetem meg a kívánt árukat. Somfalvi Edit, Túrterebes

Kedves Erika! Rendkívül kedves gesztus az Önök részéről, hogy ajándékot küldenek, annak ellenére, hogy a honlapjukon "eltitkolták" ezt az információt...:-)
A szolgáltatással maradéktalanul elégedett vagyok, a csomag időben ideért... Tálas László, Budapest

Kedves Erika, nagyon elégedett vagyok a megrendelt termékekkel. A férjem is.....ami nagy szó.:) Kovács Szilvi, Bodajk

Kedves Erika, ma kaptam meg a csomagot, nagyon elégedett vagyok, köszönöm szépen! Üdvözlettel, Fodor Sára Budapest

Én maximálisan meg voltam elégedve a webáruház szolgáltatásaival, bátran kijelenthetem, hogy „európai” színvonalú munkát végeznek. Röviden így jellemezném a munkájukat: megbízhatóak, gyorsak és korrektek. Sok termék tényleg bolti ár alatt kaphatóak! Én mindenkinek jó egészséggel ajánlom!
Glück Andrea, Mohács

Kisgyermekes anyukaként előnyben részesítem az egészséges táplálkozást és mindemellett a finom, jó minőségű élelmiszereket.Örültem, hogy az interneten megtaláltam az Önök oldalát, ahol, könnyen, gyorsan olcsón juthatam jó minőségű termékekhez. Köszönöm!
Ityike és Anyukája, Budapest

még több "rólunk mondták"

Sanct-Bernhard Zöldkagyló kapszula 150db

Sanct-Bernhard|Jó Egészséget! kisokos » Izületi panaszok|Gyógyhatású készítmények, vitaminok|Gyógyhatású készítmények, vitaminok » Sanct-Bernhard termékek

  • A zöldkagyló glukozaminglikát tartalma az ízületek működéséhez elengedhetetlen kenőanyag egyik legfontosabb alkotóeleme.
    A zöldkagyló glukozaminglikát tartalma az ízületek működéséhez elengedhetetlen kenőanyag egyik legfontosabb alkotóeleme.
Ár:3740,-Ft
kérdése van?

Az új-zélandi zöldkagyló (Perna canaliculus) szokatlanul nagy arányban (több mint 13%) tartalmaz glukozaminglikánt (GAG), amely az ízületek működéséhez elengedhetetlen kenőanyag egyik legfontosabb alkotóeleme. A zöldkagyló kovasav tartalma pedig a csontokat és a kötőszöveteket erősíti.

A zöldkagyló akkor keltette fel a tudomány figyelmét, mikor az új-zélandi őslakosok életkörülményeit vizsgálták. Kiderült, hogy a tengerparton élő maorik körében ismeretlen a reuma. Egészen magas kort értek meg úgy, hogy ízületeik mindvégig rugalmasak maradtak, szemben a szárazföld belsejében élő lakossággal. Az ok a bőséges kagyló fogyasztás.

Az újzélandi taréjos zöldkagyló gyógyászati felhasználás szempontjából 1972-ben a rákkutatás kapcsán is az érdeklődés középpontjába került. A kagylóval kezelt rákos betegek azonban nem mutattak szignifikáns gyógyulást, ugyanakkor a kutatók számára egyértelművé vált, hogy azok, akik ízületi gyulladásban is szenvedtek, a kagyló alkalmazását követően látványosan jobban érezték magukat.

A világszerte meginduló kutatások során tudományosan is bebizonyították, hogy az új-zélandi zöldkagyló (Perna canaliculus) szokatlanul nagy arányban (több mint 13%) tartalmaz glukozaminglikánt (GAG), amely az ízületek működéséhez elengedhetetlen kenőanyag egyik legfontosabb alkotóeleme. Kovasav tartalma pedig a csontokat és a kötőszöveteket erősíti. Továbbá vitaminok (C,E, B6, B12 és folsav), ásványi anyagok (kalcium kálium, magnézium) és fontos nyomelemek is vannak benne, emellett rendkívül gazdag többszörösen telítetlen Omega-3 zsírsavakban, amelyeknek gyulladáscsökkentő hatása közismert.

Manapság a mozgásszervi betegségek prevenciójában és terápiájában a kagyló készítményeket az egyik legfontosabb természetes eredetű, igen hatékony és mellékhatásoktól mentes alternatívaként tartják számon a teniszkönyöktől az időskori kopáson át a gyulladásos, reumatikus panaszokig terjedő esetekben.

A sejt közötti vízterek mennyisége a kor előrehaladtával csökken (kiszáradás, ráncosodás), akárcsak a szövetek rugalmassága, ami az ízületek esetében a legszembetűnőbb: fokozatosan a mozgásképesség jelentős csökkenéséhez vezet. Mivel a glükozamint a szervezet saját maga nem képes előállítani, elengedhetetlenné válik annak rendszeres pótlása. Kis mennyiségben glükozamin a legtöbb táplálékban megtalálható, azonban igazán gazdag forrást a tengeri eredetű élelmiszerek, azon belül is a kagylók főként az új-zélandi tarajos zöldkagyló jelent, mivel a kékkagyló fajták és egyéb kagylófélék nem rendelkeznek ilyen hatással.

150 kapszula = 89g

Összetevők: zöldkagyló por 82,6%, zselatin. 500mg/kapszula zöldkagyló koncentrátumot tartalmaz.

Adagolás: napi 2-3 kapszula

Bővebb információ: www.zoldkagylo.info

 

Bizalommal ajánljuk:

Kalciton (csontépítő) 500g
460,-Ft
Naturpharma zöldkagyló kapszula 160db
6999,-Ft
Naturpharma zöldkagyló kapszula 60 db
2900,-Ft
 

A temkéket megvásárlók a következő termékeket is megvették:

Tapasztalat a termékről:

Attila

2010-08-30 10:26

Nem tapasztalatom, hanem kérdésem van. Hátfájásra is jótékony hatással van a kapszula? 3-4 hónapja vannak fájdalmaim, 37 éves vagyok. Előre is köszönöm a segítséget!
Papp Zoltánné pappmarcsi@gmail.com

2010-08-28 11:03

Én 6 éve szedem minden évben3honapig .Új Zélandról hoztam az elsö adagot .nagyon örültem ,hogy itthon is kaphato ,azóta nem fáj a térdem tudom ajánlani mindenkinek.
Dödő Krisztina

2010-06-24 05:11

Nagyon meg vagyok elégedve, a zöldkagyló kapszula egy csodaszer,már másodszor rendelek ,édesapámnak,izületi fájdalmai voltak a térdében a lábfej és a nagy lábujjra is kihatott a fájdalom .
Amióta ezt szedi megszűntek a fájdalmak a duzzanat és tud rendesen ráállni nem sántikál.
Pápai Zoltánné

2010-05-31 05:30

A betegségem : ízületi gyulladások kopások, főleg térd, csípő és kissebb ízületek: könyök csukló stb.
10 éves korom óta élek vele, (most 53. éves vagyok)
Egészségem megőrzése érdekében odafigyelek a helyes táplálkozásra, a mozgásra (kertben tevékenykedés, kerékpározás), sajnos a rendszeres torna rendszeresen elmarad!
A zöldkagyló mellet az Omega 3-at, és a Spirulina-t szedem.
Segítséget a szegedi Anna gyógyfürdőben kapok, megpróbálok évente eljutni 3 hetes reumatológiai kezelésekre. Gyógyszer ellenes vagyok, de alkalmanként egyszer-egyszer kénytelen vagyok fájdalomcsillapítót bevenni.
Már ajánlottam szegedi ismerőseimnek az új-zélandi zöldkagylót, én úgy éreztem, csökkentette a panaszaimat.
Azért ezt választottam, mert a 150 db-osnak "barátságos" volt az ára, bár azt is nézni szoktam , egy kapszullában hány mg hatóanyag van.
A zöldkagyló hatásával elégedett vagyok, és rövidesen tervezem az újabb megrendelést.
capricornus1955@citromail.hu

2010-04-19 10:39

6 éve arthroscopos jobb térdműtétem volt, porckopás miatt. 2 éve hallottam a zöldkagyló jótékony hatásáról, amit ezután Önöktől rendeltem meg. Amióta szedem, azóta térdpanaszaim szinte teljesen megszűntek, ma már prevencióként szedem.
Egészségem megőrzése érdekében kerékpározom, úszni járok, és étrend kiegészítőket szedek -spirulina, Ezüst kolloid,- melyeket szintén Önöktől rendelek meg. Az Önök által forgalmazott 360 db-os Sanct Bernhard kapszulát használom mivel kedvezően tudom beszerezni. Van egy 70 éves ismerősöm aki nagyon nehezen tudott járni a térde miatt, de amióta ajánlottam neki ezt a terméket, sokat javult az állapota
horvathne44@vipmail.hu

2010-04-19 10:37

Kb két és fél hónapja szedjük, a térdem már nem fáj olyan gyakran, mint előtte,de próbálom a húsfogyasztásomat is a minimálisra csökkenteni, mert 3 éve a férjemmel együtt egy életmód tanácsadó javaslatára áttértünk az un. NEW Start diétára, ami teljesen állati termékmentes, valamint zsirmentes diéta volt. Nagy önfegyelem mellett kb. két évig csináltuk is rendesen, de férjemnek nyaki érszűkület miatt műtétre kellett menni, és én előtte próbáltam kedvébe járni kedvenc kajáival, aminek az lett a végem hogy szép lassan visszatértünk a hagyományos ételekhez. A diéta alatt egyetlen egyszer sem fájt a térdem, pedig előtte évente kétszer is injekció kúrát kaptam. Férjem, aki előtte inzulinos cukorbeteg volt, a diéta alatt elhagyhatta az inzulint, azóta is gyógyszert szed, igaz este még 5E inzulint ad magának. A Spirulina algát is szedjük, reméljük jó hatással lesz .
agnespasztor@yahoo.co.uk

2010-04-19 10:33

A családomban elég sokan használjuk a zöldkagylót (ezért rendelek olyan sokat:) különböző eredetű problémák miatt. Egy barátunk ajánlotta évekkel ezelőtt, neki az autoimmun betegségéből eredő sokízületi gyulladást sikerült kordában tartani vele.
Családunkban ezt a kísérletet aztán megismételtük, és miután tényleg bevált, mindenki akinek korból és kopásból vagy versenysportból eredő ízületi problémája volt elkezdte szedni. Apósom egész életében autoimmun betegségben szenvedett, és erős fájdalomcsillapítókat szedett mielőtt megtaláltuk a kagylót. Az ő édesanyja szintén hosszú évek óta fájlalta a térdét mielőtt elkezdte szedni, de az én teljesen fájdalommentesen recsegő-ropogó ízületeimet is rendbeszedte.
A kagyló mellett máriatövis magolajat szoktunk szedni évente egy-két kúrát, és korábban az ördögkarom kapszulát fogyasztottuk ami szintén jó hatású volt, de nem volt annyira erős gyógyhatása mint a kagylónak.
Segítséget sokféle orvostól kaptunk sokfélét, de végül nem ők jelentették a megoldást az ízületek terén.
Hasonló panaszokkal küzdőknek is a kagylót szoktuk ajánlani, legalább 3 hónapos kúrát.
Eleinte a bioboltokban elszórtan kapható nagyon drága német zöldkagylót szedtük, de aztán áttértünk a webáruházban is megtalálható kapszulára:
http://joegeszseget.hu/?109,zoldkagylo-kapszula-150db
mert hatásában nem különbözik a másiktól. Csak a mesterséges eredetű glükozamin készítményeket kerüljük, mert azok valahogy nem csökkentik hatékonyan a gyulladást.
Elégedettek vagyunk a hatásával, azt hiszem ez az eddigiekből is kiderült. :)
Minden jót!
Pásztor Ágnes
gabifodrasz@freemail.hu

2010-04-13 13:06

Jó napot! A tüneteim kb. 1éve kezdődtek, ropogtak az ízületeim és fájtak. A Sanct Bernard zöld kagyló kapszulát választottam. Meg vagyok vagyok vele elégedve, mert már pár hét után megszűntek a tüneteim. Azóta is szedem, néha szoktam szünetet is tartani. Mindenkinek tudom ajánlani akinek ízületi problémája van.
Szabó Gabriella
ildiko14@citromail.hu

2010-04-13 13:03

Én édesapámnak vettem a terméket ajándékba, ő 75 éves múlt. Már több mint a felét elfogyasztotta, de sajnos még mindig nagyon fáj a térde.
Anyukám viszont mondta, hogy a faluban két másik ismerős is igen jó eredménnyel zárt, viszont türelem kell, csak legalább 1 hónapi rendszeres fogyasztás utn észlelhető változás. Van akit teljesen kigyógyított, ezek a személyek 50-60 év körüliek.
 
Clicky Web Analytics